Burgonyaropogós tojással


Hozzávalók


8 db közepes nagyságú burgonya
25 dkg baconszalonna
1 fej hagyma

bors
1 evőkanál vaj
1 evőkanál napraforgóolaj
15 dkg ementáli sajt
személyenként egy tojás




Az alaposan lesúrolt krumplit héjában főzzük sós vízben húsz percig. Hámozzuk meg, szárítsuk és hűtsük, majd reszeljük le, vagy vágjuk éles késsel vékony csíkokra. Teflonserpenyőben süssük ki a csíkokra vágott húsos szalonnát. Adjuk hozzá a felszeletelt, vékony csíkokra vágott hagymát és pirítsuk együtt öt percig. Keverjük össze a lereszelt burgonyát a szalonnás hagymával, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint. Az olajat és a vajat forrósítsuk meg nagy serpenyőben. Tegyük bele a keveréket szétterítve, falapáttal elegyengetve kerek formára. Ha aranybarnára sült az alja, szórjuk rá a reszelt sajtot. Addig süssük, míg a sajt elolvad. Azonnal tálaljuk párolt spenóttal, és buggyantott tojással vagy tükörtojással.