Káposztás rétes
3 szelet enrgiája


Hozzávalók


(2 rúdhoz)
2 csomag (4 lapos) réteslap
12-15 evőkanál olaj
8-10 evőkanál zsemlemorzsa
1,6 kg fejes káposzta (tisztítva 1,3 kg)
1 vöröshagyma
4 evőkanál cukor
6-7 evőkanál olaj
1 csapott evőkanál só
1 kiskanál őrölt bors

A káposztás töltelékhez a káposztát kettéhasítjuk, torzsáját kimetsszük. Külső leveleit lefejtve megmossuk, azután az almához hasonlóan lereszeljük. (Készülhet úgy is, hogy vékonyan fölszeleteljük.) A hagymát megtisztítjuk, félbehasítjuk, majd vékony félkarikákra vágjuk. A cukrot az olajon világosbarnára karamellizáljuk, a hagymát rádobjuk, és még kb. 2 percig sütögetjük. Akkor jó, ha a cukor aranysárgára pirult, a hagyma pedig megfonnyadt. A káposztát rászórjuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd anélkül, hogy lefednénk, szorgalmasan kevergetve kb. 30 percig pároljuk. Ha a káposztát nem reszeltük, hanem vékonyra fölszeleteltük, még 6-8 percet számítsunk a puhulására. Ha kész, kihűtjük. Egy tiszta konyharuhát megnedvesítünk, kicsavarjuk, az asztalra terítjük. Egy réteslapot ráfektetünk. Egy kevés olajjal megkenjük, zsemlemorzsával behintjük. Még három réteslapot rétegezünk rá úgy, hogy közüket olajjal megkenjük, morzsával megszórjuk. A felső lap felénk eső oldalára egy csíkban valamivel több morzsát - 1 evőkanálnyit - szórunk, erre kerül a töltelék. A tölteléket elfelezzük, és egy csíkban a réteslap felénk eső oldalára halmozzuk. A konyharuha segítségével föltekerjük - előtte lehet a réteslap mindkét oldalából egy kicsit a közepe felé fölhajtani, hogy sütés közben bizton ne nyíljon szét -, majd kiolajozott tepsibe fektetjük. A tetejét olajjal vékonyan megkenjük. Előmelegített sütőben, a közepesnél valamivel nagyobb lánggal (190 °C; légkeveréses sütőben 170 °C) 30 percig sütjük. A reszelt almával töltött rétest 5 perccel tovább hagyjuk a sütőben. Egy rúd rétesből 8 szeletet vághatunk.


Elkészítési idő: 2 óra.
Egy adag: 522 kcal / 2182 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor.