Brokkolikrémleves szárnyasgaluskával


Hozzávalók


a leveshez:
50 dkg brokkoli
1 kis vöröshagyma
4 dkg vaj
8 dl szűrt húsleves
(leveskockából is jó)
2 dl tejszín
1-2 evőkanál fehérbor
egy-egy késhegynyi őrölt
fekete bors és szerecsendió
só
a húsgaluskához:
15 dkg csirkemellfilé
0,5 dl tejszín
1 tojás
1 evőkanál búzadara
fél mokkáskanál só
késhegynyi reszelt
szerecsendió

A csirkemellet kislyukú tárcsán kétszer ledaráljuk, a többi galuskához valóval összekeverjük, majd a hűtőbe téve 15 percig pihentetjük, hogy a dara kissé megduzzadjon. Közben a brokkolit megtisztítjuk, szárát körömnyi darabokra vágjuk, virágját kisebb rózsáira bontjuk, leveleit fölaprítjuk, és együtt a levesbe szórjuk. A hagymát megtisztítjuk, megreszeljük és az olvasztott vajon megfuttatjuk. A brokkolis levest ráöntjük, nagy lángon fölforraljuk, majd lefödve kis lángon kb. 20 perc alatt puhára főzzük. Kissé hűlni hagyjuk, végül turmixoljuk vagy merülőmixerrel pépesítjük. A tejszínnel és a borral ízesítjük, megborsozzuk, a szerecsendióval fűszerezzük, ha kell utánasózzuk, és újra a tűzre téve fölforraljuk. A húsos masszát mokkáskanállal forrásban lévő, enyhén sós vízbe szaggatjuk. Kb. 4 percnyi főzés után leszűrjük, a levesbe szórjuk és már tálalhatjuk is.


Elkészítési idő: 55 perc.
Egy adag: 467 kcal / 1922 kJ.
Italajánlat: száraz fehérbor Soproni Sauvignon Blanc '99.