Körtés rétes
Hozzávalók
45 dkg körte
2 evőkanál mazsola
2 evőkanál cukor
csipetnyi őrölt fahéj
1/2 citrom leve
3 evőkanál körtepálinka vagy rum
15 dkg briós vagy kalács
1 csomag 4 lapos réteslap
20 dkg áfonyabefőtt
a lapok megkenéséhez
és a tepsi kikenéséhez:
olvasztott vaj vagy margarin
a tetejére: porcukor
A körtéket meghámozzuk, elnegyedeljük, magházukat kimetsszük, majd húsukat vékony szeletekre vágjuk. A mazsolát folyó vÃzben jól megmossuk és lecsöpögtetjük.
A körteszeleteket és a mazsolát a cukorral, a fahéjjal, a citromlével és a körtepálinkával összekeverjük. Kb. fél órán át érlelÅ‘dni hagyjuk. Ezután a brióst apró kockákra vágjuk és szintén belekeverjük. A sütÅ‘t 190 °C-ra elÅ‘melegÃtjük. Az egyik réteslapot enyhén nedves konyharuhára fektetjük, olvasztott vajjal megkenegetjük és egy másik lapot ráborÃtunk. A körtés töltelék felét a harmadán elsimÃtjuk, a szabadon maradt tésztát az olvasztott vajjal még egyszer megkenjük. A rétest a konyharuha segÃtségével óvatosan feltekerjük, és egy kivajazott sütÅ‘lapra csúsztatjuk. A maradék réteslapokkal és töltelékkel ugyanÃgy járunk el, majd a két tekercset még egyszer olvasztott vajjal megkenjük és forró sütÅ‘be tolva, kb. 30 perc alatt ropogósra sütjük. A sütÅ‘bÅ‘l kivéve olvasztott vajjal újra átkenjük, majd 5-10 percig állni hagyjuk. Ezután csinos szeletekre vágjuk, porcukorral meghintve, az áfonyabefÅ‘ttel tálaljuk.
ElkészÃtési idÅ‘: 1 óra 15 perc.
Egy adag: 370 kcal / 1560 kJ.
Italajánlat: édes fehérbor Tokaji Sárgamuskotály '98.
|