10 éves a Bagolyvár
1913-ban,
néhány esztendővel azután, hogy Gundel Károly átvette városligeti vendéglője
bérletét, elhatározta, hogy a szomszédságban családi jellegű éttermet nyit az
Állatkert látogatói számára. Azért kapta ezt a különös nevet, mert helyén
hajdan egy zegzugos faépület emelkedett, amelyben akár baglyok is lakhattak
valamikor.
A 30-as években népszerű
ebédlő- és vacsorázóhely volt a Bagolyvár, házias koszt, frissen csapolt sör és
jó bor várta benne a vendégeket.
De lám, az államosítás időszakában a Képes Újság szerint "olyan étterem lett belőle, ahol
a vendég iszonyú fagyasztott húsokat fogyaszthatott üzbég turisták
társaságában, csillagászati árakon".
A 60-as, 70-es években
jó húsz éven át zárva volt (raktárnak használták), 1981 és 1991 között
kovácsoltvas csillárokkal, sörpulttal, bokszokkal sörözőként működött. Az
állatkert vendégeit a Bagolyvár oldalában a Japánkert presszó szolgálta ki.
1992 decemberében Láng György és Ronald S. Lauder, a Gundel étterem tulajdonosai döntöttek a Bagolyvár
feltámasztásáról. 1993 májusában – éppen tíz éve – nyitotta meg kapuit a
megújult étterem, ahol kizárólag nők dolgoznak.
Láng Úr így emlékszik vissza:
"Amikor újranyitottuk a Gundelt, felhívott
telefonon Fritz Blank, a híres philadelphiai séf és vendéglős, és megemlítette,
hogy Budapestre utazik. Megkérdezte: van-e a magyar fővárosban olyan
kisvendéglő, amelyben házi kosztot lehet kapni. Én természetesen lelkesen
igennel feleltem.
A telefonbeszélgetést követően utánanéztem a
dolognak a budapesti vendéglők közt, és nem kis megdöbbenésemre azt
tapasztaltam, hogy léteznek ugyan sörözők, étkezdék és kocsmák, de egyetlen
olyan hely sincs, ahol valóban házi kosztot ehetne a betérő vendég.
A történet következő fejezete a hetente
tartott vezetői értekezleten történt. Röviden bejelentettem, hogy ilyen jellegű
vendéglőt fogunk nyitni a Gundel közvetlen szomszédságában, amelyet a Gundel
–palotával együtt vásároltunk meg.
Ez után még azt a meghökkentő bejelentést
tettem az értekezleten, hogy csakis nők dolgoznak majd az új vendéglőben, nő
lesz az üzletvezetője, valamennyi szakácsa, pincére… és mindenki más is. Amikor
ezt is elmondtam, úgy éreztem: a jelenlevők mindegyike szentül meg van győződve
arról, hogy végleg elveszítettem a valóságérzetemet."
Így jött létre a szolidan elegáns, békebeli vendéglő, jóféle házi koszttal, s azzal az otthonos
hangulattal, amelyet csak asszonyok képesek teremteni. Az új Bagolyvár
visszaidézi a jelenkor számára egy magyar középosztálybeli család meghitt
étkezőhelyét a második világháború előtti időkből.
Az
étterem üzletvezetője a nagy szakértelemmel rendelkező Sándor Zsuzsanna,
konyhafőnöke pedig a kiváló tehetségű, szakmai körökben is elismert Németh
Andrea.
Az étterem legfőbb értékei ezek a hölgyek,
akik megtervezik az étlapot, beszerzik az élelmiszereket, főznek, felszolgálják
az ételeket, italokat és hagyományos magyar vendégszeretettel veszik körül a
vendégeket.
Láng György
Csapatunk régóta együtt dolgozik, így aztán
természetes, hogy együtt szoktunk kirándulni, szórakozni, karácsonykor
összejönni. Nem csak főzéssel és felszolgálással foglalkozunk nap, mint nap.
Felkészülünk a tavaszra, esetenként takarítjuk a teraszt, gyomlálunk.
"Sok levelet és szóbeli kommentárt kaptunk a
nyitás óta a Bagolyvár kizárólag nőkből álló csapatát illetően, de a legjobb
megjegyzés az volt, amit egy debreceni társaság tett. Az illetők ugyanis
„panaszt tettek” amiatt, hogy nem is kizárólag hölgyek dolgoznak a
Bagolyvárban, mert a cimbalmos férfi!"
Immár hagyomány, hogy minden évben tájjellegű hetet rendezünk. Ilyenkor meghívunk szakácsokat, főzőasszonyokat, akik ezekben a
napokban vidékük jellegzetes ételeit sütik, főzik, a Bagolyvár csapata pedig
megtanuljuk ételeiket, és a legjobbakat beillesztjük választékunkba.
Három éve szervezünk főző- és rétesnyújtó tanfolyamokat főleg itt élő külföldi
diplomata-feleségeknek és turistáknak. A rétesnyújtó tanfolyamok résztvevői
megtanulhatják a hagyományos magyar desszert, a kézzel húzott rétes készítését
kellemes társaságban. A program során a vendégek elsajátíthatják a tészta
nyújtásának fortélyait, részt vehetnek a rétes és a különféle sós, vagy édes
töltelékek elkészítésében, majd megkóstolhatják az igazi házias ízeket.

Az elmúlt években sok híres – és kevésbé híres, de számunkra ugyanolyan fontos – vendég fordult meg
éttermünkben.
2002 nyarán az amerikai
First Lady,– Laura Bush asszony, törzsvendégünk, az USA Nagykövet asszonya,
Nancy G. Brinker javaslatára nálunk látta vendégül a magyarországi kulturális
és politikai élet neves hölgyeit.
Kedves vendégeink közé tartozik Tom Lantos, Soros György, Richard Holbroock és Habsburg György.
Vendégeink között tudhatjuk a nagyköveteket és kollégáikat a Francia, a Szerb-
és Montenegrói, a Koreai a Román és a Török nagykövetségről. A magyar politikai
és művészeti elit tagjai, mint Koltay Róbert és Vitray Tamás is szívesen jön el
hozzánk. (Vitray Tamás nálunk ünnepelte születésnapját 2002-ben.)
|