Kedves olvasók!

Egyszer volt, hol nem volt, – túl az Óperencián, de a Rottenbiller utcán még innen –, egy fiú, aki elhatározta, hogy elcsavarja a fejem. Emlékszem, nagyon szépeket és nagyon okosakat mondott, például, hogy az embernek jót tesz néha egy kis szenvedés, meg hogy a lemondás erősíti a testet és a lelket. Nem állítom, hogy huszonegy-két évesen ezzel levett volna a lábamról (egyébként derékban picit több, magasságában pedig néhány centiméterrel kevesebb volt, mint a fehér lovon érkezni vágyott királyfi), de ezek a mondatai máig gyakran eszembe jutnak.

A napokban jelent meg Hellmut Lützner német professzor könyve: az Aktív dietétika – böjt, intenzív diéta, táplálkozásterápia alcímmel. Ha a hozzáértők nem erősítgették volna olyan határozottan, hogy milyen jelentős, új szemléletűműről van szó, ami nem csak a szakemberekhez, hanem a fogékony civilekhez is szól (és címlapján nem állt volna csupa nagybetűvel, hogy TÁPLÁLKOZÁS), biztosan nem nyitottam volna ki. De így belelapoztam, és jó néhány órára mellette ragadtam. Nem mondom, hogy mindenkinek el kell olvasnia, de érdemes tudni róla, mert a böjtöt, azaz a nem evést a gyógyulás, az egészségmegőrzés lenyűgözően hatékony és egyszerűmódjaként mutatja be. A terápia alapját a böjt, az átgondolt táplálkozás és a mozgás együttes élménye képezi. Igaz, mindez alapvető szemléletváltást igényel az orvosok, a betegek és az egészségesen élni akarók részéről, de a felsorakoztatott érvek, a sok évtizedes klinikai eredmények olyan meggyőzőek, mondhatnám izgalmasak, hogy az ember szinte kedvet kap egy jó kis koplaláshoz.

De félre a tréfával, mert ez a könyv nem a Tuti tippek, avagy a Vegyük, együk, sose halunk meg sikerkönyvek egyik díszpéldánya, hanem orvosi szakkönyv, ami a terápián kívül – avagy annak kiegészítéseképpen?! – sok gondolkodnivalót is kínál. Ilyeneket például: A mértéktelenségre való csábítás korunk betegsége; A böjt az én táplálása; Csak amit én teszek meg, az segít; A testnek kevesebbre van szüksége, mint gondolnánk; Az önmagunkra és táplálkozásunkra fordított munka az egyik legfontosabb feladat az életben, amit mindenki saját magáért és a családjáért végez. És végül: A lemondásra való képesség megtapasztalása a belső szabadság élményét nyújtja. Ugye értik, hogy miért jutott épp most eszembe az a bizonyos fiú, a Rottenbiller utcából?!

Pákozdi Judit