KORTYOLDAL
Borok nyomában
Sashegytől Etyekig
Hazai borvidékeink között jogilag a legújabbak,
történelmileg a legrégebbiek közé tartozik az Etyek-budai borvidék, amerre most
vesszük utunkat.
A legújabb, mert ezzel az elnevezéssel alig 4-5 éve találkozhatunk – sőt, az
önálló Etyeki borvidék sem idősebb 12 évesnél –, de egyben a legrégebbi is, mert
a budai hegyek bortermeléséről már a 13. századi oklevelekben is olvashatunk.
Kevesen tudják, hogy a mai Budapest Duna-szakaszának jobb parti lankái egykor
Magyarország egyik leghíresebb, legkedveltebb borát adták.
A középkori, de még a török kiűzése utáni Budának is egyik legfontosabb
gazdasági tevékenysége volt a szőlőművelés, -nemesítés. Ennek emlékét őrzi
például a budai zöld nevűszőlőfajta. Az igazi favorit azonban a kadarka volt: régi,
1880 körüli bécsi éttermek itallapján ez a budai vörösbor árban igen előkelő
helyen, az importált francia borokkal egy sorban szerepelt. Szőlővel volt beültetve
akkor még a Rózsadomb, a Kiscelli-párkánysík, sőt maga a budai Várhegy is. A
legjobb fekvésűtőkesorok a Gellérthegy és a Sashegy lejtőin húzódtak.
A város terjeszkedése, az iparosodás a 20. század elejére a szőlő- és
bortermelés eltűnéséhez vezetett. Krúdy Gyula idézi szomorúan egyik írásában,
hogy Kerkápolyi István műegyetemi tanár 1908-ban szüretelte az utolsó sashegyi
vöröset. Azóta sem tudja senki, milyen is lehetett az a bor… Az egykori budai
bortermelés – jóval a város határán túl – ma Budajenőn, Tökön, Kesztölcön,
Ürömön folytatódik.
Az 5632 hektárt kitevő Etyek-budai borvidék bortermelésének súlypontja napjainkra
Etyekre és tágabb környékére tevődött át. A német–magyar vegyes lakosságú
falvak korábban csak saját minőségi és mennyiségi igényeik szerint termeltek. A 20.
század utolsó harmadában megjelenő állami gazdaság, illetve később
Hungarovin-birtok azonban szinte maga után húzta a vállalkozó kedvűkistermelőket. A
rendszerváltás évében jelent meg az egyik első magántermelő, Báthori Tibor nagy
formátumú öreghegyi chardonnay-ja, amely megmutatta a termőhelyben rejlő hatalmas
lehetőségeket és kijelölte a követendő színvonalat. Az eltelt több mint egy
évtized alatt az Etyeki borvidé k mintegy tucatnyi vezető szőlőbirtoka nagy utat
járt be, úgy a technológiai fejlődést, mint a borok minőségi változását
tekintve. A jövőben rejlő további lehetőségek pedig nagyok, hiszen a telepíthető
területnek ma még csak mintegy 30%-án találunk szőlőt. Az országos átlaghoz
viszonyítva valamivel hűvösebb, csapadékosabb klíma, a változatos, de alapjában
meszes talaj, amelyben a porózus mészkövek és márgák anyaga dominál, egyértelműen
a karcsú, illatos-zamatos, jó savú borok kialakulásának kedveznek. Ezen belül
azonban nagy a változatosság. Ha lehet ilyet egyáltalán mondani, akkor Etyek
zászlósbora a sa-uvignon blanc, amelynek gyönyörű vegetális-herbális ízei ezen a
termőhelyen kitűnően érvényesülnek. Ebben a műfajban talán az Etyeki Kúria és a
Hernyák-pincé szet nyújtja jelenleg a legjobb teljesítményt. Az etyeki
királyleányka az 1999-es évben karcsúságával, illatgazdagságával tűnt ki,
2000-ben kissé teltebb-testesebb volt a “hölgy”. Mindkét bornak hasonló a helye a
magyar gasztronómiában: zöldséges ételek, saláták, roston sült halak szép
kísérői. Száraz iskolázásban készül Etyeken a szürkebarát, amelynek így,
cukormentesen, valamennyi szépsége feltárul. Kiemelkedő ebben a műfajban Katra Imre
(Sánci-borház) 1999-es bora. Zöldfűszerekkel ízesített, grillezett húsok mellett
mutatta a legjobb formáját. No, és persze az etyeki chardonnay: erről már annyit
írtak, hogy nehéz újat mondani. Mintha ez a francia szőlőfajta olyan új otthonra
talált volna Etyeken, ahol a legszebb tulajdonságait tudja megcsillogtatni.
Köszöntsük tehát a tavaszt egy pohár – jól behűtött – 2000-es etyeki
chardonnay friss ízeivel!
Nagymarosy András |