KORTYOLDAL
Borok nyomában

Szent Márton hegyétől Sopronig

A Budapestről Bécs felé haladó
utazó figyelmét nem kerülhetik el
a Kisalföld lapos térszínéből
kiemelkedősokoróalji dombok,
amelyek közül Szent Márton
hegyét messziről is jól láthatóan
koronázza meg a pannonhalmi
apátság díszes épületegyüttese.

A Pannonhalma-Sokoróalji borvidéken vagyunk, azon a tájon, ahol a honfoglalás után a bencés főapátság uradalmaiban, falvaiban folyt elsőként oklevelekkel dokumentálható szőlő- és bortermelés. A 19. század közepén a vidék már árubort is termelt, de a filoxéra okozta óriási pusztítás miatt elvesztette jelentőségét és csak kisebb palackozott tételekkel árnyalta a hazai borpalettát. A 20. század kilencvenes éveiben nyilvánították újra borvidékké. Jelenleg mintegy 620 hektárnyi itt a telepített szőlőültetvény, de az összes betelepítésre váró terület ennek körülbelül hatszorosa! Ez a táj a karcsú vagy köze-pes testű, illatos, gyümölcsös fehérborok hazája. A chardonnay, a királyleányka, az olasz- és a rajnai rizling tartoznak a vezetőfajták közé. A jó adottságok ellenére az innen származó palackozott borok azonban legtöbbször hiányoznak az üzletek polcairól. Idősebb olvasóink még jó szívvel emlékezhetnek a 70–80-as évek nagyüzemi termeléssel előállított, nagy testű, szép savú pannonhalmi rajnai rizlingjére, amely bármely káposztás étel kiváló kísérője volt. Az ebből az időszakból származó borok ma már csak bormúzeumban kóstolhatók. Az ezredforduló pannonhalmi borstílusát ma a pannonhalmi chardonnay kiemelkedő1997-es és 1999-es évjárata képviseli, amelyek a Hilltop-Neszmély Rt. büszkeségei. Igazi illat- és ízbombák ezek: a zöldalma, a dió, néha a füge jegyei jelennek meg a közepes testű, jó savú borokban. Érdemes figyelnünk tehát, lesz-e méltó folytatása a borvidék most induló reneszánszának? Pannonhalmától nyugatra, közvetlenül az osztrák határ mellett fekszenek a soproni borvidék bortermelőfalvai, többek között Balf, Fertőrákos, Kópháza és persze, maga Sopron. A közel 4300 hektáros termőhelynek csak egy részén, kb. 1700 hektá-ron találunk szőlőültetvényt, noha régi bortermelővidék ez. A római kor óta szinte folyamatosan műveltek itt szőlőt, de a bortermelés igazi felvirágzása a későközépkor-ban kezdődött, amikor a soproni bor Európa több országában kedvelt importcikké vált. A szőlőkultúra fejlesztésében nagy jelentőségű volt az alsó-ausztriai bevándorlók betelepedése. Őket és utódaikat hívja a soproni népnyelv ponzichtereknek. A 19. századtól, Ruszt–Sopron–pozsonyi borvidék néven fehér borairól volt ismert ez a táj. Ruszton még aszút is készítettek a kiemelkedőévjáratokban. A vörösbor termelése a filoxéra pusztítása után vált uralkodóvá, jelenleg a teljes termelés 75 százalékát teszi ki. A hűvös, csapadékos, enyhén szubalpin klíma elsősorban a savgazdag, illatos fehérborok termelésének kedvez. Igen szép itt a sauvignon blanc, a zöldveltelini és egyre kedveltebbé válik a chardonnay is. Érdeklődésre tart számot e kategóriában a Hilltop Neszmély 1995 óta minden évben piacra kerülőés számos díjat nyert soproni sauvignon blanc-ja; valamint ugyanennek a borászatnak igen eredeti kísérlete: pinot noir kékszőlőből reduktív technológiával készítenek pinot noir white néven fehérbort. Az általános bordivat, no meg a nyomában járó üzleti érdek miatt Sopron mégis elsősorban vörösborai, a cabernet sauvignon, a kékfrankos, a pinot noir és a zweigelt miatt vált ismertté. Ne szégyelljük kimondani: a szocialista nagyüzemek soproni vörösborait az elmúlt évtizedekben ritkán nevezhettük kiemelkedőnek: többnyire a kemény savak, a sarkosság, a komplexitás hiánya jellemezte őket, amely kirívó volt a korábban ehhez a borvidékhez tartozó burgenlandi “hátország” borainak ismeretében. Az elmúlt 7-8 év azonban itt is a minőségi bortermelés felé fordította a borászokat, és ma már kiemelkedővörösök is születnek itt évről évre: a teljesség igénye nélkül említem meg a Hilltop-Neszmély 1997-es kékfrankosát és pinot noirjait, a Jandl és Luka pincészetek 1999-es és 2000-es vörösborait, a Lővér pincészet (Sop-Vin) pinot noirjait. Ezeknek a vörösboroknak a behízelgőgyümölcsössége, szép savkészlete jól mutatja a követendőirányt, és harmonikusan illeszkedik a magyar konyha fűszeres, sertéshúson alapuló (tehát semmiképpen sem zsírszegény) tipikus fogásaihoz. Befejezésül pedig nem hagyhatom említés nélkül a burgenlandi illetőségű borász, Franz Weninger 1997 óta folyamatosan piacra kerülősoproni kékfrankosait. Jelenleg ez a soproni maximum! Ezek a hihetetlenül koncentrált és komplex csúcsborok semmiben sem maradnak mögötte szerencsésebb éghajlat alatt termett villányi és szekszárdi társaiknak.

Nagymarosy András

Fotó: Dékány Tibor