Kedves olvasók!

Azon nincs mit csodálkozni, hogy a régi magyar szakácskönyvekben külön fejezetek szólnak a kásaételekről, de azon már érdemes elgondolkodni, hogy lehet bennük “valami”, ha a reformkonyha és a bioétkezés hívei is olyan melegen ajánlják. Sőt, legnagyobb meglepetésemre Marci unokaöcsém rendhagyó óvodájában is kását kapnak uzsonnára a gyerekek. Marci szerint a srácok szeretik, ami számomra meglepetés, mert emlékképeim szerint a kása valamiféle csuszpájz. Igaz, csak gyerekként és krumplikása formájában találkoztam vele. Pirított hagymával akkoriban nem is tűnt rossznak, de kívánatosnak azért nem mertem volna nevezni. Legutóbb azonban neves szakácsunk egy nagyszerű pecsenye kísérőjeként köleskásával kínált, ami annyira ízlett, hogy elhatároztam: csatlakozom a kásakedvelők táborához, sőt, Önöket is megpróbálom erre rábeszélni.

A néprajzi lexikon szerint a kása egyszerre jelent hántolt gabonaszemeket és ebből készült ételeket. A középkorban a gabonakása adta az emberek fő táplálékát, a paraszti konyhákon többnyire vízben főzték és zsírral vagy zsír nélkül ették. Jelesebb alkalmakkor tejjel is készült és úgy tálalták, hogy a tejet a közepébe vagy köréje öntötték. Ezt nevezték karimás vagy likaskásának. Ha bográcsban főtt, nem keverték, csak az edényt forgatták, nehogy a szemek összetörjenek, s fordított kásának titulálták. Az erősen zsíros és húsos kásákat az Alföldön kedvelték igazán. Ünnepi eledelnek számított a juhhúsos kása , a kacsáskása meg a ludaskása, ami így már ugye ismerős? Utóbbihoz a múlt századtól már rizst használtak, mint ahogyan divatba jött a húsok mellé köretnek is ezt adni, holott a magyar konyhán évszázadokon keresztül köles-, árpa-, hajdina-, kukorica- és búzakásák kísérték a húsételeket. Ezek mind nálunk is termő gabonák, s lám hagyományuk is van konyhánkban, hát jó lenne feleleveníteni őket.

A köles például kifejezetten reneszánszát éli. Kóstoltam, így állíthatom, párolva íze finom, színe étvágygerjesztő, aranysárga szemei pergősek, s nagyszerűen illik a sültekhez. Elkészítési módja roppant egyszerű – megkérdeztem, hogy bátorításul leírhassam Önöknek. A megmosott kölest egy kevés olajon kissé megfuttatjuk, majd háromszoros mennyiségű vízzel leforrázzuk. Fedő alatt, kis lángon addig főzzük amíg meg nem puhul. Ez tovább tart, mintha rizst főznénk de – higgyenek nekem – megéri.

Pákozdi Judit