Világjáró

KWANZAA az afroamerikai karácsony

Európai polgár számára talán szokatlan egy alig 30 éves karácsonyi hagyomány, de az Újvilág történeti emlékei fiatalabbak. A kwanzaát (ejtsd: kvanza) fél magyar-országnyi amerikai üli meg minden évben, december 26. és január 1. között (a szó maga egyébként szuahéli nyelven első gyümölcsöt jelent). Ez az ünnep egyre népszerűbb, és ma már könyvek, internet honlapok, üdvözlőlapok serege hirdeti és erősíti létét.

A ceremónia viszonylag egyszerű: az év utolsó hetének minden estéjén összegyűlik a tágabb család, a családfő meggyújt egyet az asztalon álló hét színes gyertya közül, majd vacsora közben elbeszélgetnek egy aznapra kijelölt témáról. Az első nap a hagyományok szerint az egységé, a többi az önrendelkezésé, a közösségé, a közös gazdálkodásé, a céltudatosságé. Mindez a kreativitás és a hit jegyében zajlik. A gyerekek minden este kisebb ajándékokat kapnak, a család pedig közös énekléssel, mesemondással vagy vidám tánccal zárja az összejövetelt, különösen az ünnep utolsó előtti napján, december 31-én. Az asztalon, a speciális gyertyatartó mellett fekete-zöld-vörös színű terítőn gyümölcs, friss zöldségek, egy cső kukorica és egy közös ivóedény áll.

E színek és tárgyak egy nem létező kultúrközösség emlékei: az egységesnek, gazdagnak és hívogatónak képzelt Afrikát szimbolizálják. Pedig a kwanzaát magát, a hozzátartozó hagyományokat és tárgyakat nem ismerik a fekete kontinens egyetlen országában sem. Az ünnepet 1966-ban, a polgárjogi mozgalmak sikereinek hevében találta ki és kezdte népszerűsíteni az Egyesült Államokban egy kaliforniai professzor, Maulana Karenga.

– A szüleim sosem tartottak kwanzaat, és eleinte engem sem nagyon érdekelt a dolog – meséli afro-amerikai ismerősöm, Chan-telle. – De most, hogy a fiam már hatéves, megértettem, milyen fontos, hogy legyen valamiféle kulturális identitása, hogy büszke legyen a gyökereire. Elkezdtük kutatni, mely afrikai országból is származhatnak az őseink. De sajnos alig van írott emlék, és óriási a kavarodás az elmúlt kétszáz évet illetően. Mindössze annyit sikerült kideríteni, hogy a férjem üknagyszülei valahonnét Kelet-Afrikából származnak. – Chantelle persze hallott a kwanzaáról már korábban is – az amerikai képeslapipar gondoskodik minden lehetséges ünnepség gyors népszerűsítéséről –, de igazán most kezdte csak érdekelni a dolog.

– Egypár éve találtunk rá a kwanzaára, illetve ekkor éreztük át a jelentőségét. A fiam amerikai, de ősei talán épp törzsfőnökök voltak, gazdag kézművesek vagy a törzs bölcs varázslói. Azt szeretném, ha nem feledkezne meg erről.

A boltokban büszkén feszít a vörös, fekete és zöld színű mkeka (speciális kwanzaa asztalterítő) és kinara (a hétágú gyertyatartó és a hozzá tartozó színes gyertyák) az áhítatos arcú angyalkák között. Az ünnep konyhaművészeti hagyományai, ahogy a hozzájuk tartozó ceremóniák is, az elképzelt afrikai és a naponta megélt újvilágbeli ízek varázslatos keveredését tükrözik. Hangsúlyában leginkább az amerikai dél konyhája: az ott beszerezhető alapanyagokat használja – tengeri herkentyűket, halat, kukoricalisztet, földimogyorót, édes burgonyát, trópusi gyümölcsöket – erős fűszerekkel vegyítve. Ahogy a kwanzaa maga, így ez az ízvilág is jórészt ismeretlen az afrikai kontinens mai lakói számára. Egyetlen kwanzaai képeslap elküldése többe kerül, mint egy átlagos afrikai napi keresete. De ez nem számít: a kwanzaa tagadhatatlanul ebből a szempontból is észak-amerikai jelenség.

Fodor Éva