A sörhas titka

A sörhas titka
Az elmúlt évtizedekben a sör szerepe a gasztronómiában Magyarországon
meglehetősen visszaszorult. Ez már csak azért is érthetetlen, mert a környező
országok közül Ausztria, Szlovákia szakácsai előszeretettel használják az
árpalevet főzéshez is, Németországban és Belgiumban pedig a sör kulináris szerepe
egyenesen fontosabb a borénál. A magyarázat nemcsak abban fedezhető fel, hogy míg
arrafelé nem igazán kiemelkedő a borkultúra, addig a magyar borok között számtalan
kimagasló minőségűt találunk. Oka az is, hogy sokáig a hazai sörök kínálata
úgyszólván csak az alsóerjesztésű, úgynevezett lager sörökre korlátozódott,
amit a köznyelv világos sörökként hajlamos emlegetni.
Az is kétségtelen, hogy osztrigához sem könnyen juthatott a magyar állampolgár,
melyhez – és ezt még a leghűségesebb borivók is elismerik – elsősorban a stout
típusú sörök (Guinness vagy Murphy’s) illenek.
Ugyancsak nehezen vitatható a sör elsőbbsége a csülökételek esetében, bár
abban már megoszlanak a vélemények, hogy egy jó barna bak sör, vagy egy pilseni
fogyasztása ajánlatosabb.
Érdekes módon a sörök között is van olyan, amit aperitifnek is ajánlanak: ez
a belga lambic, amit esetleg egy szűretlen búzasörrel pótolhatunk. A dolog
érdekessége az, hogy voltaképpen valamennyi mértékletesen fogyasztott sör étvágyat
csinál. Sokak szerint a sörhas “titka” nem az elfogyasztott ital, hanem az általa
gerjesztett étvágy csillapításának következménye.
Ha jól belegondolunk – ez így is lehet. Hiszen ki látott még olyat, hogy egy
söröző társaság – mert sört végképp nem iszik az ember magában – ne enne, de
legalábbis ne rágcsálna valamit. Amellett, hogy a sörkorcsolya finom falat is, szerepe
hármas. Először is csillapítja a sör keltette étvágyat, másodszor segít az
alkohol hatását csökkenteni, harmadszor pedig kedvet teremt az újabb sörök
fogyasztásához. Ideális sörkorcsolya a csirkemájas zsíros kenyér, a libatepertő
lilahagymával, de ki-próbálásra ajánlott a szalonnába göngyölt virsli is.
Vannak persze ennél rafináltabb falatkák is. Ilyen a csehek kedvence, az
utopenec, azaz a vízbefúlt. Ezt úgy készítjük el, hogy egy befőttes üvegbe
kolbászkákat (itthon a debreceni a legjobb erre a célra) teszünk rengeteg karikákra
vágott, sózott hagymával, majd felöntjük ötszázalékos ecettel. Néhány egész
borsot és egy csipetnyi cukrot szórunk bele, és lezárjuk. Néhány nap elteltével,
amikor a debreceni elkezd kifehéredni, az utopenec fogyasztható.
Azonban vigyázat! Bármennyire finom is a sörkorcsolya, nem semlegesíti az
alkohol hatását. Ezért azt tanácsoljuk, ha csak nem spontán baráti sörözésről
van szó, tervezzük meg a sörök és korcsolyáik összhangját, készüljünk
többféle sörrel és különféle enni- és rágcsálnivalóval és így nemcsak a
beszélgetés lesz izgalmasabb, de különleges gasztronómiai élményt is szerezhetünk
magunknak.
Kovács Gábor
Krumplis töpörtyűs pogácsa
|